Színikritikák

Ljubimovék után

A Taganka Színház Hamlet-előadása

Létay Vera 1976 október 23-án az Élet és Irodalomban megjelent utolsó színikritikája így kezdődik: „A legernyedtebb álom óráján, az önámító nyugalom békés szendergésében vihar tépi fel a szobamelegtől párás ablakokat, vad kakas kukorékol, a shakespeare-i „hajnal madár”, s „metsző hegyes torkával fölveri a napnak istenét”. Színházi életünk kábán, nyugtalanul ébred: van, aki a pirkadás jeleit figyeli babonázottan, van, aki az önvizsgálat kiélesedett eszmélésű perceit éli át, s van, aki morogva visszaalszik. A moszkvai Taganka Színház Hamlet-előadásának stilizált valóságában megjelenő, eksztázisban verdeső hajnal-kakas ébresztőt rikolt. Ébresztőt a cselekvő Hamlet számára és ébresztőt az álmos színház számára...” (A teljes színikritika a nagy képre kattintva letölthető!)

<< Létay Vera színikritikája letölthetőtő a nagy képre kattintva!

Részlet a Taganka 1971-es előadásából: Lenni vagy nem lenni… Vlagyimir Viszockij előadásában (angol felirattal):

A videó megtekinthető a kis képre kattintva!

Egy szabadulóművész:
a színikritikus Létay Vera

De az a kritikus, aki mint Létay Vera nem akart szócsővé válni, aki a maga hangján akart beszélni és írni, aki mögött nem állt semmiféle politikai-hatalmi háttér, felhajtóerő, az csak szuverenitásával, saját írásai színvonalával, hitelességével, pontosságával, szellemességével szerezhetett kritikusi-szakmai tekintélyt magának. Ezzel az ambícióval vágott neki a kolumnistaságnak: másféle becsületet vívni ki magának, mint a „házmester kritikusok”, akikről ellenszenvvel ír az első színikritika-kötetében is megjelent, a Katona József Színház Bulgakov-bemutatójáról szóló kritikájában. Amikor bírálja az ugyanabban az évben magyarul is kiadott Mester és Margarita feljelentő kritikusát, Latunszkij felől olvassa az Iván, a rettentő házmester-szereplőjét. Vagyis Bulgakov kései rehabilitációjának tekinti bemutatóját a Katona József Színházban. „Ki emlékszik ma már a Latunszkij-féle irodalmárokra? (…) Bulgakov életműve azonban ragyog.” Létay Vera tehát − mint színikritikus-kolumnista − azt tekintette fő feladatának, hogy rehabilitálja a kritikus és a kritika társadalmi státuszát, mégpedig azáltal, hogy rehabilitálja a korábban e kritikusok által denunciált és kiiktatott műveket.

(Herczog Noémi)

A teljes szöveg pdf-ben

“Igent és nemet mondani” könyv, (Elvek és utak), Magvető, 1972 (szkennelt változat) >>

A teljes könyv letöltése!

“Komédia” könyv, színikritikák gyűjteménye, Magvető, 1976 (szkennelt változat) >>

A teljes könyv letöltése!

Az igazmondó kritikus

Tudom, hogy józan mérsékletre kellene inteni magam,
amikor recenziót készülök írni Létay Vera színi bírálatainak
gyűjteményéről. És tudom, hogy képtelen leszek a józan
mérsékletre, vállalva, hogy elfogultsággal vádolnak majd. Az is vagyok, elfogult, jóllehet rokona nem vagyok, perbenharagban sem állok vele, munkatársi, vagy baráti köréhez sem tartozom. Egyszerűen csak elfogult vagyok iránta, belefelejtkezve, gyönyörűséggel olvasom másodjára is
színikritikáit, amelyek majdnem mind először az Élet és
Irodalomban jelentek meg 1968 és 1971 között.
S ez a másik ok, amely tartózkodó hangvételre
serkenthetne: a lapszerkesztés ősi illemszabálya óvja a
szerkesztőséget annak látszatától, hogy megrendelte munkatársának dicséretét. Ez egyszer nem tudok tekintettel lenni az illendőségre. Bevallom, évek óta Létay Vera színikritikájával kezdtem olvasni az ÉS-t, és csalódással veszem tudomásul, ha a heti számban nem találom a nevét.
Létay eszményi kritikus. Elsősorban azért, mert nézőként ül be az előadásra, nem mint hivatásos jogosítvánnyal rendelkező bíráló. Mintha azon az estén volna először színházban. A „naiv” néző manipulálatlanságával, nyitottságával, kétszer-kettő-logikájával nézi végig a darabot. 
Részlet Koltai Tamás „Az igazmondó kritikus” című írásából

Egy heves mozdulat.
A szecsuáni jólélek Benno Besson rendezésében (1975)

Besson bábszínházát elemezheti, osztályozhatja, besorolhatja a színházi szakvélemény, stílusából a jövőbe mutató következtetéseket vonhat le, de teheti ugyanezt a Szovremennyik Színház előadásának lélektani realizmusa kapcsán is. Nem árt azonban az óvatosság. A tehetség útjai kiszámíthatatlanok. Más és más anyaggal találkozva, más és más emberi tartalom feszítésében más és más törvényeket, tehát más és más következtetéseket is diktál. És a tehetség cseppet sem tiszteli a kijelentő vagy parancsoló módban megfogalmazott esztétikai elveket. Talán amikor épp a legbiztosabbak vagyunk véleményünk kizárólagos helyességében, s úgy érezzük most aztán a kopoltyújánál fogva megragadtuk a lényeget, elég egy szabadságra törő, heves mozdulat, és már csak a szavak pikkelyét tartjuk ujjaink között.

Kortársak Létay Vera színikritikáiról

„Kedves Vera, nem zavarok, csak köszönök. 

Mindazt, amit rólam írt. Azt is, amit nem rólam. Jóleső érzés a még valamit-akaróknak, hogy Létay létezik és ír. Jellel van megérintve a szeme. Köszönöm a Sorsnak, hogy igazán akarom, amiről ír. Köszönöm a pontos elfogultságát. Köszönöm, hogy velünk »elfogultakkal« elfogult volt.
Köszönöm, hogy van. Ványa bácsi: Latinovits.”
(Latinovits Zoltán)

Vígasztaló hazugságok

A lovagiasság szabályai szerint védelmére illenék kelni a Madách Színház sokat támadott Éjjeli menedékhely előadásának, felsegíteni és leporolni. Mennyivel könnyebb azok fejére olvasni kellemetlenségeket, kiket már amúgy is éppen eleget dicsértek, mint bírálók népes csoportjához utólag csatlakozni − ezt átérzik mindazok, akik a maguk keserves tapasztalatából tudják, hogy az áldatlan kritikusi mesterség milyen ritkán egyeztethető össze a kiscserkészi jószándék erkölcsi normáival.

A letölthető pdf szövegek megnyitása: kattints a képekre alább!

kép: Scheiber Hugo: Villamos

Kata és a feminista mozgalom

A másodrendű, nyápic francia bohózatszerzőket keménykötésű versenytárs ütötte ki ....: a vígjátékíró William Shakespeare >>

Nőuralom

Shaw mindenben szeretett ellentmondani>>

„Túl nagy szavakat ne!”

A kritikusnak hivatalból kötelessége szeretni minden új magyar darabot. Sokszor ez nem is olyan könnyű >>

Ványa bácsi: Latinovits

„Tehetséges vagyok, okos vagyok, bátor vagyok… Ha normális életet éltem volna, belőlem Schopenhauer lehetett volna…” >>

Özv. Mákné villamosra ül

A „gyémántszájú tróger” és a csámpás tornacipőjű, lógó liajú nimfa földszintes világszemlélete

Színház a díszlet rabszolgaságában

„Hogy képzeli... mi nem csaphatjuk be a közönséget!” Ez a valódi gyertyatartó a naturalista színpadi stílus jelképe lehetne...

Az oldalt létrehozta és szerkeszti Szilágyi Ákos és Vajda Péter